2014. augusztus 14., csütörtök

Epilógus

Sziasztok!
Hát ez a pillanat is eljött. Igazság szerint kicsit szomorú vagyok, mert
meg kell válnom ettől a történettől, de boldog is vagyok, mivel
több időm lesz a többi blogomra. Remélem megértitek a döntésem és
nem ítéltek el miatta. Mint említettem már egyszer lehet, hogy lesz második
évad is, bár azt megmondani, hogy mikor nem tudom. 
Imádtam ezt a blogot írni, annak ellenére is, hogy az elején hatalmas szünet
volt, amit most is nagyon sajnálok. 
Nagyon köszönöm azoknak, akik nyom követték Selena és Harry történetét!
Az olvasókat és a kommenteket a rész alá. Nagyon boldoggá tettek velük!
Kíváncsian várom hosszabb véleményeiteket ehhez a részhez, amibe szeretném,
ha belefoglalnátok az egész történetet nem csak ezt az egy részt.
Köszönöm, hogy velem tartottatok, ígérem még hallotok rólam!
U.I.: Egy kérdésem még azért akad. Ha egyszer valamikor a jövőben 
nyitnék egy Louisos blogot lennének olvasók? Erre is válaszoljatok
a kommentben!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

----------------------------------------------------------------------------


6 hónappal később

  A turnénak sikeresen vége lett és ezzel az én szerződésem is lejárt. Már nem kell egy párt alkossunk Harry-vel. Aminek örülnöm is kéne, hiszen nem is akartam belemenni, de hát a szerelem sok mindenre képes. Eleinte döcögősen teltek a napok, aztán minden nap elteltével egyre könnyebb lett a közelében lennem. Az álkapcsolatunknak tényleg vége lett, bár szerintem ez már régen nem volt az, de mi úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére is egy pár alkotunk. Hogy miért? Igen egyszerű rá a válasz. Nem tudunk egymás nélkül meglenni. Nehezen viseljük el egymás hiányát. Ha nem vagyunk együtt akkor egy űrt érzek magamnak, ami csak akkor szűnik meg, ha vele beszélek vagy a karjaiba von. Persze nem azt mondom, hogy sosem veszekedtünk, mert az hazugság lenne. Természetes dolog egy kapcsolatban a veszekedés, bár az amit én csináltam már nem annyira. Veszekedtünk és ez nem egy butaság miatt volt, hanem egy cikk miatt, amit eltitkolt előlem, én pedig ezért hazautaztam. Ki akartam szellőztetni a fejem és anya is hiányzott már. Ám, ahogy egyik nap telt a másik után rájöttem, hogy nekem ő kell, hogy nélküle nem élek. Már éppen hívni akartam, hogy sajnálom, hogy leléptem, de nem volt rá szükség, mert megjelent nálunk, én pedig azonnal rohantam hozzá és a karjai közé vetettem magam, azt ismételgetve, hogy sajnálom. Ami tényleg úgy is volt. Nem lett volna szabad kiborulnom egy ilyen hülyeség miatt, bíznom kéne benne, ami eleinte nehezen ment, de mára minden kétség nélkül sikerül. Szeretem és ezt ő is tudja és az érzés kölcsönös. Lehet, hogy nem mondjuk ki minden másodpercben ezt a szót egymásnak, de nem is kell, mert tettekkel közöljük egymással. 
  Nem tudom, hogy mit hoz majd a jövő. Fogalmam sincs, hogy mi lesz mikor én vagy ők mennek turnézni és nem lehetünk együtt?! Elválnak majd az útjaink vagy kibírjuk?! Képesek leszünk túlélni egymás hiányát?! Annyi kérdés, amire még nem tudom a választ, de igazából most nem is nagyon izgat, mivel négy hónap szabadságunk van, ahol max csak fotózásra vagy interjúkra esetleg stúdióba kell mennünk. Nekem szabad turném egy ideig biztosan nem lesz, viszont ha nekik igen akkor majd meglátogatom őket. Természetesen nagyon hiányozni fognak, de ki fogom bírni, ki kell majd bírnom. 
  - Figyelsz te egyáltalán rám? - kerekedik fölém Harry, mire én kicsit megijedek. - Mire gondoltál ennyire? - vigyorog rám.
  - Semmire. - puszilom meg. - Nem fontos. 
  - Nekem minden fontos, ami veled kapcsolatos. - érinti össze az orrainkat.
  - Nekem pedig te vagy a fontos. - bukik ki belőlem, miközben összekulcsolom a kezeim a nyaka körül és magamhoz húzom egy csókra.
  Most semmi sem számit, sem a múlt, sem a jövő, csak a jelen. Ez a pillanat, amit most élünk át együtt. Csak ez a fontos. Tudom, hogy mit érez irántam, hogy ő is, hogy én mit érzek iránta, ami nekem pont elég. 
  - Szeretlek. - suttogja.
  - Tudom, hogy szeretsz. - húzom mosolyra az ajkaim.
  - Erre azt szokták mondani, hogy én is szeretlek drágám, nem pedig azt, hogy tudom. - próbál komoly lenni, én észreveszem az elrejtett mosolyt az ajkán.
  - Pontosan tudod, hogy mennyire szeretlek drágám. - kuncogok fel.
  - Ez már sokkal jobban tetszik. - csókol meg.
  Együtt! Ketten! Szerelmesen! Amíg a sors is így szeretné!

2014. augusztus 13., szerda

23.A szórakozásból sosem elég

Sziasztok!
Meghoztam az utolsó részt, az epilógus előtt!
Tudom, hogy sokan szomorúak lesztek, mert befejezem ezt a blogot,
de így döntöttem. Viszont már említettem, hogy talán egyszer
majd lesz egy második évad, de erről majd mindenképpen megkérdezlek
benneteket egy bejegyzésben, hogy szeretnétek-e. 
Addig kialakul az egész a fejemben és ha úgy érzem, hogy menne az
írása is akkor nekikezdek. Köszönöm a bíztatás és az olvasókat is!
Jó olvasást!
U.I. Holnap mindebizonnyal hozom az epilógust!
Ölellek Titeket!

-----------------------------------------------------------------------


  - Élveztétek a koncertet? - kiáltom a mikrofonomba, mire mindenki sikítani kezd a hatalmas csarnokban. Tudom, hogy nem mind az én rajongom, de nagyon örülök, hogy mindenki boldog, hogy itt vagyok. - Szeretnétek még hallani egy utolsó számot, mielőtt átengedem a színpadot a fiúknak? - újabb sikítozás, amit igennek vettem. Az elmúlt időben egy számon dolgoztam, amit nem mondhatok boldog számnak, de nem is olyan szomorú. Nem szeretném, ha az Hazz magára venné, mert ezek a sorok akkor jöttek mikor még kételkedtem benne, de a mai napra már egyáltalán nincs semmi kétségem, hogy ő tényleg szeret-e engem. - Ezt a számot még nem énekeltem eddig, de úgy gondoltam, hogy itt az ideje megmutatnom nektek, a cím Sad Serenade. Remélem tetszeni fog!
  Boldogan énekeltem minden sorát. Imádtam ezt a dalt írni és énekelni is. Boldog vagyok, hogy most végre erőt vettem magamon és megosztottam a rajongóimmal is. A szöveg egy szakításról szól és fájdalomról, de mégsem lassú, vannak benne pörgősebb részek. 
  Fáradtan rohantam le a színpadról, majd adtam át a helyem a fiúknak. Ez volt az első koncertünk a szabadság után. Az első után az öltözőbe vezetett, ahol átcseréltem a színpadi ruhám valami kényelmesebbre, majd leültem a kanapéra egy kicsit pihenni, amit egy kopogás zavart meg. 
  - Bejöhetek? - dugja be a fejét Simon.
  - Persze. - mosolygok rá. Becsukja maga után az ajtót, majd leül mellém. Biztos vagyok benne, hogy valamiről beszélni akar velem, de előtte szeretnék tőle kérdezni. - Hogy van Jen mamája? - fordulok felé.
  - Nincs jobban, még mindig kórházban van. - sóhajtja. - Jen pedig már teljesen kikelt magából, azt érzi, hogy el fogja veszíteni. Hiába mondogatom neki, hogy a remény hal meg utoljára nem hiszi el.
  - Jobban lesz, erős nő, biztos vagyok benne, hogy sikerül felépülnie. - húzom halvány mosolyra a számat. 
  - Igen, biztosan így lesz. - bólint rá. - Örülök, hogy ilyen jól kijössz a fiúkkal. - mosolyog rám. - Emlékszem, hogy az elején ez nem igazán volt elmondható, sőt szinte minden nap arra ébredtem, hogy veszekedtek valami semmiségen. Tudom, hogy nem volt neked könnyű ez az álkapcsolat, de látom mára már beletörődtél és ahogy elnézem már nem is olyan ál vagy tévedek? - kérdezi.
  - Nem. - rázom meg a fejem. - Igazság szerint már hetek óta nem ál. Ha jól belegondolok akkor már az elején sem volt annyira az, csak mivel makacs vagyok nem akartam bevallani magamnak sem, hogy talán tényleg kedvelem Harryt, annak ellenére is, amit hallottam róla. Adtam neki egy utolsó esélyt a bizonyításra és nem bántam meg. Aranyos és törődő, nekem pedig pontosan egy ilyen srácra van szükségem.
  - Örülök, hogy így érzed. Gondolom mikor vége a turnénak és nektek lejár a kapcsolatotok, nem fogtok külön válni. - mosolyogva rázom meg a fejem.
  - Nagyon remélem, hogy nem.
  - Mindkettőtök bajod ügye rendbe jött. Gondolom sosem gondoltad volna, hogy ez lesz a vége, hogy beleszeretsz abba a fiúba, aki ki nem állhattál.
  - Hát nem igazán. - nevetem el magam. - De örülök, hogy így történt.

***

  Vigyorogva nézem a színpadon ugráló fiúkat. Igaza van Simonnak, ha akkor nem megyek bele, ha Jen kényszerít rá akkor valószínűleg sosem találkoztam volna vele és sosem szerettem volna bele. Örülök, hogy így lett, hogy nem hagytak békén, hogy belekényszerítettek. Már az utolsó számukat énekelték, aztán pedig következett a búcsúzás, aminek a végén sorba jöttek le a színpadról a fiúk.
  - Ugye tudod, hogy a számod nem fog beteljesülni, ha rajtam múlik. - suttogja a fülembe Harry.
  - Izzadt vagy. - lököm el magamtól nevetve. - Zuhanyozz le, utána majd beszélünk. - vigyorgok rá.
  - Nem szeretnél talán csatlakozni hozzám? - kérdi, mire én csak megrázom a fejem.
  - Most kihagyom, talán majd legközelebb. - nyújtom rá a nyelvem.
  Fél óra múlva már tisztán és isteni illattal áll előttem. Szorosan ölel magához, majd apró csókokkal hinti be a nyakam, minden egyes pontját. Kuncogni kezd, mikor észreveszi, hogy nehezebben veszem a levegőt és a szívem is kétszer olyan gyorsan ver, csak azért, mert ő a közelembe van.
  - Nem tudom mit csinálnék nélküled. - suttogja.
  - Én igen. - motyogom. - De nem akarok arra gondolni, mivel eszem ágába sincs téged elengedni. - ölelem szorosabban magamhoz. - Bebizonyítottad, hogy komolyan gondolod, amit nagyon köszönök. Mellettem voltál minden reggel és ha rosszat álmodtam megvigasztaltál, pedig biztos vagyok benne, hogy eleged volt már abból, hogy folyamatosan ezt kell tenned.
  - Érted bármire képes vagyok. - morogja a nyakamba. - Nem számít, hogy mit csinálsz, hogy hányszor kell megvigasztaljalak, csak a számít, hogy mellettem légy és szerethesselek.
  - Mikor lettél te ilyen romantikus? - tolom el magamtól és nézek csillogó szemeibe.
  - Mindig az voltam. - suttogja az ajkamra. - Te váltottad ki belőlem, hogy ennyire megváltozzak, miattad lettem az, aki most vagyok. 
  - Ahogy én is. - mosolygok rá. - Ha te nem jössz valószínűleg még mindig abban a burokban ülnék és várnám, hogy egyedül... - de nem tudtam befejezni, mivel ajkait az enyémre tapasztotta.
  - Nem fogsz egyedül megöregedni, mivel én azt sosem engedném neked. - motyogja a csókunkba.
  A kezem a hajába vezetem, majd gyengéden meghúzom. Tudom, hogy az ő leggyengébb pontja a haja. Mindig képes vagyok morgást kiváltani belőle, ha meghúzom, vagy csak szimplán beletúrok, amit elég sokszor csinálok mostanság.
  - Srácok - nyit be valaki a szobába - upsz, bocsi nem akartam semmit sem megzavarni. - nevet fel.
  - Nem zavartál meg semmi. - szólal meg Harry. - Mit akartál mondani Lou?
  - Csak annyit, hogy a srácokkal úgy gondoltunk, hogy beülünk valahová enni, nem jössztök? - Harry felém fordul, mire én bólintok egyet.
  - De megyünk, csak adj még öt percet. - morogja.
  - Oké. - nevet fel ismét. - A kocsinál várunk titeket. - kacsint, majd kimegy.
  - Ez most mire volt jó, most azt hiszi, hogy egy gyors menetre készülünk. - nézek rá durcásan.
  - Mert talán arra készülünk? - kérdi vigyorogva. 
  - Biztosan nem. - tolom el magamtól. - Éhes vagyok és amíg ez így van, addig semmire sem vagyok hajlandó.
  - Ezt még számon kérem rajtad. - lehel egy apró csókot az ajkamra. - De akkor menjünk, éhen ne haj nekem, még terveim vannak veled a mai nap folyamán. - nyitja ki nekem az ajtót.
  Miután mindenki helyet foglalt a kocsiban, amit Louis vezetett, elindultunk. Egy sarokban lévő boxban foglaltunk helyet, majd adtuk le a rendeléseinket. Míg vártunk, sokat nevettünk és beszélgettünk. Úgy érzem, hogy ők a családom helyett is azok. Nem mintha anya nem állna mindenben mellettem, de ő nem lehet velem mindig, ám ezzel az öt idiótával már hetek óta össze vagyok zárva.
  - Nem hiszem el, hogy hamarabb kész voltál, mint én. - akadt ki Niall.
  - Valaki nagyon ki van éhezve. - suttogja a fülembe Harry.
  - Hát törődj bele, hogy képes megverni téged egy lány. - kacsintok rá.
  Mivel Harry képtelen volt otthon tartani a kezét, így hamar elköszöntünk a többiektől, majd visszaindultunk a szállodába, ahol az én pasim végre megkaphatja, amit annyira akar. Vagy mégsem? Lehet játszanom kéne vele egy kicsit, ugyanis eddig mindig megkapta, amit akart egyből...
  - Mire gondoltál mit csinálunk a nap hátralevő részében? - kérdeztem mikor bementünk a szobánkba. Nagyra nyílt szemekkel nézett rám, amin én nevetni kezdtem. - Talán te már kitaláltál valamit. - sétálok el mellette.
  - Na ne szórakozz velem. - kapja el a karom, majd húz magához és azonnal lecsap az számra. Belemosolygok a csókba, majd játékosan eltolom magamtól.
  - Talán el kéne mennem zuhanyozni. - gondolkodom el, majd Harryre pillantok. Hát ezért az arcét megérte szórakozni vele. - Csak vicceltem. - szólaltam meg mikor láttam, hogy mindjárt durcáskodni kezd, ha nem kapja meg amit akar. - Csókolj már meg. - nevetem el magam, ő pedig vigyorogva közelit felém, majd az ágyra lökve fölém magasodik.
  - Ezt még visszakapod, te nőszemély. - vigyorog rám, majd a nyakamnak esik.

2014. augusztus 11., hétfő

22.Utolsó este..

Sziasztok! 
Meghoztam a következő részt! Ahogy mondtam már nem sok van hátra
a végéig. De mikor az utolsó részhez érünk szólni fogok!
A héten még több részre is számíthattok, mivel szeretnék pontot tenni 
az I-re, hogy több időm legyen a többi blogomra is.
Remélem tetszeni fog és örülni fogtok a részeknek!
Köszönöm a bíztatás és az olvasókat is!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------------


  Egymás karjaiban fekszünk, már órák óta így vagyunk mégsem tudjuk megunni egymás társaságát. Nem beszélünk, igazság szerint semmit sem csinálunk, csak fekszünk. Másoknak ez a csend biztosan kínos lenne, lehet, hogy nekem is annak kéne érezzem, de mégsem teszem, mert tudom, hogy most erre van szükségem. Az ölelésére, a biztonságot nyújtó karjaira. Apró puszijaira, amivel mosolyt csal az arcomra. A nagy csendet, hírtelen egy hangos pittyegés töri meg, ami az ő telefonjából szakadt fel. Morogva nyúl utána, majd mikor meglátja ki üzent neki hatalmas vigyor keletkezik az ajkain. 
  - Megígérted. - suttogom kétségbeesetten. - Megígérted. - ismételtem meg szomorúan. 
  - Sajnálom bébi, de én nem az vagyok, akinek mondom magam. - vonja meg a vállát, mire az én szemeimbe könnyek gyűlnek. - Sosem voltam képes erre és még miattad sem próbálom meg. - néz rám nyersen.
  - Akkor minden ígéreted, kedves szavad csak hazugság volt? - fakadok ki. - Azt mondtad te nem lennél rá képes! - emelem meg egy kicsit a hangom. - Azt mondtad, te nem vagy olyan, mint ő! Azt mondtad, hogy...
  - Igen. - forgatja a szemét. - Pontosan tudom, hogy mit mondtam, de hazudtam. - közli lazán. - Nekem a lányok a mindeneim és miattad nem adom fel ezt! - néz rám gúnyosan.
  - Itt ne merj hagyni! - szólok utána, mikor az ajtóhoz közelít. - Nem teheted ezt velem, hiszen megígérted!
  - Hazudtam, bébi! - kacsint rám, majd kilép az ajtón.
  - Nem! - kiáltom el magam.

  Érzem, hogy valaki a vállaimat rázza. A szemeim hírtelen pattannak ki, azt sem tudom, hogy mi történt, hogy hol vagyok, csak azt annyit vagyok képes észrevenni, hogy nem látok tisztán. A szemem könnyekkel teltek meg, mikor eszembe jut, hogy mi történt, ám egy alak kerekedik felém, akit először nem ismerek fel, majd néhány pislogás után, tisztulni kezd a kép. Göndör fürtök. Aggódó smaragdzöld szempár. Itt van?
  - Csak egy álom volt. - simítja meg az arcom. - Csak álmodtad, kicsim. - hajol közelebb, majd egy lágy puszit hagy az arcomon. A kezeim egy pillanat alatt körbeölelik a nyakát, majd közelebb húzom magamhoz.
  Csak álmodtam! - nyugtatom magam. Itt van, végig itt volt. Sosem adta jelét az ellenkezőjének, én mégis kételkedek benne a mai napig is. Az álmaim szinte mindennaposak és mindig ugyanazt álmodom, csak egy kicsikét átírva, de a vége ugyanaz, kilép az ajtón és engem egyedül hagy. Elegem van ezekből az álmokból. Eddig nem is tett ilyet és már több, mint egy hónapja volt az incidens a fürdőszobában, mikor megnyíltam neki, de én még mindig kételkedek benne, még mindig nem tudok teljesen megbízni benne, hiába próbálom.
  - Shh... - suttogja a nyakamba. Felül, majd engem is magával ránt. A nyakába csimpánzkodom és próbálom megnyugtatni magam a mámorító illatával, de a napok elteltével és az álmok egyre gyakoribb jelentkezésével egyre nehezebben megy. - Itt vagyok! - suttogja, miközben a gerincemet simogatja nyugtatóan. - Nem hagylak el.
  - Sajnálom. - motyogom.  - Én... - de nem engedi, hogy befejezzem, kicsit eltol magától, majd a kezei közé vesz az arcom, miközben az ujjaival könnyeim töröli le.
  - Semmi baj. - suttogja, miközben a homlokát az enyémnek dönti és mélyen az enyémbe fúrja tekintetét. - Szeretlek!
  - Én is szeretlek! - jelenik meg egy halvány mosoly az arcomon. 
  Ezzel a kilenc betűből és három szótagból álló gyönyörű szóval, mindig képes megnyugtatni. Pontosan tudja, hogy mikor mire van szükségem ahhoz, hogy megnyugodjak. Szeretlek! Ez az egyetlen szó, amivel ilyenkor mosolyt csal az arcomra. Mások azt hiszik, hogy ezt a szót mindig akkor mondják ki mikor komolyan gondolják, de én tudom, hogy ez nem így van. Sok fiú használja, néha lány is, mikor nem is gondolja komolyan. Viszont, mikor ő mondja ezt nekem mélyen a szemeimbe nézve, látom bennük az igazságot, tudom, hogy komolyan gondolja, ahányszor csak kimondja. Az iriszei csillognak és szinte úgy érzem, hogy rám mosolyognak
  - Jobban érzed magad? - kérdi egy fél óra elteltével, miközben még mindig szorosan ölel a mellkasához.
  - Igen. - suttogom. A fejem kicsit feljebb emelem, majd egy puszit nyomok a szájára, mire ő mosolyogni kezd.
  - Mit szeretnél csinálni az utolsó szabad napunkon? - kérdezi.
  - Lepj meg. - vigyorgok rá.
  Egy hét pihenési időt kaptunk, aminek ma van az utolsó napja, holnap kora reggel indulunk kell, New Yorkba, egy újabb koncertre. Emlékszem, hogy az elején mennyire utáltam ezt az egészet, hogy mennyire szerettem volna a pokolba kívánni mindent, most mégis örülök, hogy velük lehetek. Mindenkivel barátságot kötöttem. Kibújtam a burkomból és próbáltam normálisan viselkedni, ami nagy részben csak a mellettem lévő fiúnak köszönhető. 
  
***

  Egész délelőtt azt próbáltam kiszedni Harryből, hogy hová akar elvinni, de a makacssága miatt nem sikerült. Amikor megkérdeztem, hogy mit vegyek fel, ő azt vágta rá, hogy neki így is gyönyörű vagyok, hát igen azt mindjárt gondoltam, hogy neki fehérneműben is az vagyok, de utána hozzátette, hogy vegyek fel valami laza szerkót, mert engem csak ő láthat így.
  Mivel LA-be utaztunk pihenni, pontosabban Harry itteni lakásába. Egy rövidnadrág és majó mellett döntöttem, a hajam pedig szabadon engedtem a vállamra omlani. Laza sminket tettem fel, majd a lábaim bakancsomba bújtattam, amit Harry annyira imádott rajtam.
  - Kész vagy? - dőlt az ajtófélfának Harry, miközben mosolyogva nézett végig rajtam.
  - Azt hiszem igen. - fordultam felé, hogy ne csak a tükörből lássam. - Jó leszek? - tártam szét a kezeim.
  - Csodálatos. - lökte el magát, majd megállt előttem és szorosan magához ölelt. - Menjünk. - puszilt a fülem mögé.
  Már percek óta sétálunk egymás kezét fogva. Semmit sem mond, engem pedig majd megöl a kíváncsiság, hogy mégis hová vihet, de tudom, hogy hiába kérdeznék rá semmi esélyem sincs, hogy megtudjam. 
  Végül a parton kötöttünk ki, ahol elhülyéskedtük az időt. A vízben voltunk, ahol egymást kezdtük fröcskölni, de ezt is hamar meguntuk, így kiültünk a homokba.
  - Harry? - kérdeztem, mire ő felém fordította a fejét. - Mit tervezel mára még? - néztem fel rá, mikor a nap már lemenőben volt.
  - Gyere is meglátod. - állt fel, majd nyújtotta nekem a kezét, amit én mosolyogva elfogadtam. - Imádni fogod. - mosolyog rám.
  - Ha te csináltad biztosan. - bújok hozzá. 
  Pár percig csendben sétálunk, amíg meg nem pillantok valamit a távolban, mintha egy tábortűz lenne. Összeráncolt homlokkal nézek a tűz irányába, majd a tekintetem Harryre vezetem, aki csak vigyorog rám. Közelebb húz magához, majd a fülébe suttogja.
  - Nem hiányoltad már őket? - suttogja, mire én kérdőn nézek rá, majd vissza a tűz felé, ahol már egy kisebb csoport áll.
  - Srácok! - kiáltom el magam, majd kibontakozom Harry karjai közül, aki mindezt kuncogva figyeli és feléjük veszem az irányt. - Ti meg mit kerestek itt?
  - Hát ez meg milyen kérdés? - nevet fel Louis. - Ennyire nem hiányoztunk neked? - biggyeszti le az ajkát.
  - Dehogyisnem! - vetem magam a kitárt karjai közé.
  - Mi már nem is kapunk? - háborodik fel egy ismerős hang, mire odakapom a tekintetem és a vigyorgó bartánőm pillantom meg.
  - Demi! - ölelem meg. - Úgy hiányoztál. - suttogom a fülébe.
  - Te is nekem. - neveti el magát.
  Miután mindenkit köszöntöttem és kiszedtem belőlük, hogy kerültek ide a tábortűz mellé ültünk. Harry hátulról átölelt, ahogy a többi fiú is a szerelmüket, kivéve Demi és Niall, mivel ők egyedül voltak. Kiderült, hogy ezt az egészet Harry szervezte, hogy eltöltsünk együtt egy közös napot, a hosszú munka előtt.
  - Örülök, hogy még mindig ilyen jól megvagytok. - vigyorog ránk Soph. - Jó titeket boldognak látni.
  - Igen tubicáim, csak így tovább! - nevet fel Louis.
  - Ne aggódjatok eszem ágába sincs elengedni őt. - nyom egy puszit a nyakamra Harry, mibe én beleremegek. - Nem tudom elhinni, hogy még mindig képes vagy beleremegni a puszijaimba. - kuncog fel halkan Harry.
  - Ez csak azért van, mert megbabonáztál. - suttogom felé nézve, majd egy puszit nyomta az arcára vagyis csak szerettem volna, mivel ő elfordította a fejét, így a szájára kapta.
  - Így sokkal jobb. - morogja.
  - El sem hiszem, hogy holnap már ilyenkor kimerülten fogunk az ágyba dőlni. - sóhajtja Zayn.
  - De sokkal több kajánk lesz! - csillan fel Niall szeme, mire mindenki nevetni kezd.
  - Te csak a kajára tudsz gondolni. - nevet fel Liam. - De hát tőled mit is várjunk.
  - Hé - kiált fel Niall - én keményen megdolgozom a jutalmamért. 
  - Hát persze! - mondjuk egyszerre nevetve. Először próbál komoly képet vágni, de nem sokáig bírja és belőle is kitör a nevetés. 
  - Meddig maradtok New Yorkba? - kérdi Demi.
  - Ha jól tudom, akkor két hetet, miért? - kérdi Liam.
  - Nekem is lesz ott koncertem egy hét múlva, szóval még találkozhatnánk. - mosolyog.
  - Az csodás lenne. - pillantok rá, mire mindenki bólogatni kezd.
  - Énekeljünk! - dobja fel az ötletet Louis.
  Mivel mindenki benne volt énekelni kezdtünk. Eleinte bulizós, majd egyre lassúbb és lassúbb számokat, míg végül a szerelmesekhez értünk, amit mindenki boldogan énekelt a párjának.
  - Szeretlek. - morogta a fülembe Harry.
  - Tudom. - kuncogtam fel, mire ő duzzogva nézett rám. Biztosan azt várta, hogy én azt mondom, én is szeretlek. - Jaj - érintem össze az orrainkat - tudod, hogy én is. - mosolygok rá.

2014. augusztus 7., csütörtök

21.Kiderült végre az igazi ok...

Sziasztok!
 Meghoztam a következő részt. A nyaralásomon eldöntöttem, hogy
hány részes is lesz ez a blog. Eleinte hosszabbra gondoltam, de 
idő közben meggondoltam magam, talán majd egyszer
lesz egy második évad is, de azt nem tudom megmondani, hogy mikor.
Már nincs sok rész hátra, de nem árulom el, hogy mennyi maradt még,
de ígérem, hogy majd megtudjátok mikor már csak egy lesz hátra, ami
nem lesz más, mint az epilógus.
Köszönöm a bíztatást, szeretném, ha ez a jövőben is megmaradna akár 
bővülne is és persze az olvasókat is!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------


  Remegek, pedig pontosan tudom, hogy nem fog bántani, ha nem mondom el neki, amit tudni szeretne. Vagyis csak bízom benne, hogy nem lenne képes rá. Tudom, hogy akaratos ebben a pár hétben eléggé kiismertem, de sosem adta annak jelét, hogy kezet emelne rám, bármennyire is feldühítettem. 
  Tudni akarja, hogy miért viselkedek így? Rendben. Elmondanám neki, ha képes lennék róla beszélni. Képes lennék elmondani az egész sztorit vagy a közepén megakadnék. Képes lennék felfedni neki a történteket, akit senki sem tud még rólam? Hogy osszam meg a legféltettebb titkom ezzel a fiúval, akiben  nem tudom, hogy megbízhatok-e annyira, hogy titokban tartsa az egészet. Senkinek sem mondtam el, még az anyukámnak sem, ezt a titkot már magammal őrzöm egy ideje. Lehet, hogy nem olyan nagy dolog, de nekem sokat jelentett és örökké bennem maradt. Kétlem, hogy bárki is el tudja velem felejtetni azt a napot. Azt a bizonyos napot, amitől kiráz a hideg. 
  Érzem, ahogy remegés fut végig a testemen, már csak a gondolatától is, hogy valakivel meg kéne osztanom. Nem akarok rá emlékezni, nem akarom, hogy bárki tudjon róla.
  - Tényleg tudni szeretnéd az okát? - kérdem alig hallhatóan. 
  - Igen. - vágja rá. - Igen, tudni szeretném, hogy miért akadtál ki ennyire, hogy miért viselkedsz úgy, mintha megvertelek volna, mikor ilyenre sosem lennék képes. - néz a szemembe.
  Megvertelek volna... Ha tudná, hogy ez mennyire üt belém, ha tudná, hogy mit vált ki belőlem ezzel az egy szóval. Behunyom a szemeim, majd lecsúszok a zuhanyzó végébe. Képtelen vagyok ezt az egészet elmesélni állva. Abban sem vagyok biztos, hogy így sikerülne, de megpróbálom. Bűntudatom lenne, ha azt hinné, hogy bántott, mikor ettől gyengédebb nem is lehetett volna. Én a sarokba kuporodok, ő pedig leül elém, kinyújtva hosszú lábait. 
  Látom rajta, hogy próbál türelmes lenni, de nehezen megy, amit meg is értek, ha én lennék a helyébe én sem tudnám kivárni egykönnyen, hogy megszólaljon végre a lány. Átölelem a térdeim, majd egy sóhajtás keretében megszólalok.
  - Ezt még senkinek sem mondtam el. - suttogom. - Neked sem akarom elmondani, főleg nem neked. Bármit megtennék, hogy ezt senki se tudja meg rólam...
  - Bennem megbízhatsz. - vág közbe. - Senkinek sem mondom el, kettőnk között marad, ígérem. Csak bátran. - bíztat, miközben a kezével megérinti az enyémet. Oda kapom a tekintetem, majd nyelek egyet és próbálok megszólalni, de nem megy és ezt ő is észreveszi. - Én itt vagyok és segítek bármi is legyen az. - suttogja lágyan. 
  - Én még... - kezdek bele, de már két szó után megakadok.  - Nem, nem megy. - rázom meg a fejem. Kezeit a derekamra teszi, majd a lábai közé húz, mire én megdermedek. A hátam a mellkasának támasztja, majd átkarol hátulról. Az arcát a hajamba rejti, miközben én végig a nyakamon érzem a leheletét. 
  - Kérlek, tudni szeretném. - motyogja egy lágy puszi keretében, amit a nyakamra szegez. Behunyom a szemem és kiejtek egy mély sóhajtást. 
  - Évekkel ezelőtt történt - sóhajtom - de még mindig tisztán emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna. Az a burok, amiről beszéltek ezért került körém, de neked köszönhetően egyre jobban csak elhalványul és ez megrémiszt. - nyelek egyet.
  - Folytasd. - suttogja a fülembe.
  - Mielőtt még híres lettem volna volt egy barátom. Azt hittem ő lesz az én "szőke hercegem", de két hónap után rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. Szerettem, én teljes szívemből szerettem őt és elmondásai szerint ő is szeretett engem, mégis képes volt ezt tenni velem. Egy nap, túl messzire ment. Le akart fektetni, de én még időt kértem, hiszen fiatalnak is éreztem magam és nem is voltunk együtt elég ideje. De őt ez nem érdekelte. Fogdosott, ahol csak ért, hiába könyörögtem neki, hogy ne tegye ezt nem is figyelt rám. Nagy nehezen kiszabadultam a karmai közül, majd pofon vágtam, ahogy csak bírtam, de persze arra sosem számítottam, ami utána történt... - összerezzenek a karjai között, de ő csak erősebben tart. - Visszaadta és ez mellé, még elmondott mindennek, ami senki szájából nem fájt volna annyira, mint az övéből. Aztán a suliba azt terjesztette, hogy lefeküdt velem és éltében nem volt még ilyen rossz éjszakája. Mindenki rajtam röhögött, mindenki. Senkit sem érdekelt, hogy sírok, senki sem törődött velem, csak azzal foglalkozott, amit az a barom terjesztett. - sírtam el magam.
  - Shh... - nyugodj meg, kezd el ringatni a karjaiba, de én csak a fejem rázom.
  - Megbíztam benne, szerettem és ez lett belőle. Ezek után senkiben sem tudok megbízni... voltak kapcsolataim, de mind romokba dőlt. 
  - És azt hiszed, hogy én is képes lennék erre? - kérdi halkan.
  - Fogalmam sincs, hogy mit higgyek. - hüppögök. - Egyetlen szabályt fektettem be magamnak, de azt is megszegtem. Nem lett volna szabad lefeküdnöm veled, soha és mégis megtettem, pedig fájdalmat fogsz okozni, tudom. - sírtam tovább.
  - Ha engednéd, bebizonyítanám neked, hogy ez nem így van. - suttogja. - Nem szeretek a lányoknak fájdalmat okozni, egynek sem. Tudom, hogy sok futó vagy egy éjszakás kalandjaim voltak, de veled nem lennék rá képes. - fordítja maga felé az arcom, majd letörli a könnyeim. - Nem lennék le képes. - suttogja az ajkaimra. - Nem lennék... Megengeded, hogy bebizonyítsam?
  Meg! - vágta rá egyből a szívem. De az agyam az ellenkezőjét diktálta. Megengedjem? A francba is, én is meg akarom őt csókolni. De nem bírnék ki még egy csalódást, még egyet nem. Ha szerelmes leszek akkor legalább egy olyan fiúba, aki képtelen lenne nekem ártani. Az elmondása szerint, ő az lenne, de én képes leszek hinni ebben? Képes leszek elhinni, hogy nem hagyna el az első adandó alkalommal? A pokolba is! Szükségem van rá, szükségem van a közelségére, ahhoz, hogy jól érezzem magam. A történtek ellenére is szükségem van rá.
  A könnyeim még mindig potyogtak, az ajkai pedig csak pár milliméterre voltak az enyémektől. Képtelen voltam megszólalni, de tudtára szerettem volna adni a válaszom, így eltávolítottam a maradék helyet és a szám az övére tapasztottam. 
  Közelebb húzott magához és azonnal válaszolt a csókomra. Lágyan csókolt semmit sem akart elsiettetni, azt akarta, hogy én irányítsak. 
  - Köszönöm. - motyogta a számba, mire én elmosolyodtam.
  Milyen hülyén is nézhettünk ki. Az én szememből még mindig folynak a könnyen, miközben csókolózunk egy zuhanyzóban, ahol szakad ránk a meleg víz. Még szerencse, hogy bezárta az ajtót, mert nem szeretném, hogy bárki is meglásson minket így.
  - Ki kéne szállnunk, nem gondolod? - kérdezem zihálva, miután az ajkaink elváltlak. 
  - De. - neveti el magát. Feláll, majd a kezét nyújtja és engem is felhúz. Elzárja a vizet, majd egy törölközőt csavar rám és egyet magára is.
  Mit sem törődve azzal, hogy én is itt vagyok vetkőzni kezd, de a boxernél megáll, szerencsére.
  - Te nem akarsz megszabadulni a vizes ruháktól? - kérdezi. 
  Szeretnék én, de nem előtte. Lehet, hogy már látott, de akkor nem voltam teljesen magamnál most viszont már vagyok. Felvonja az egyik szemöldökét, majd észreveszi az arckifejezésem és rájön, hogy miért nem csinálom.
  - Ne rejtegesd magad előttem. - lép közelebb. - Nincs mit rejtegetned. - suttogja. - Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy.
  A kezeit a pólóm aljához vezeti, majd áthúzza a fejemen, miközben végig a szemembe néz és mosolyog, mikor a nadrágomhoz ér, megállítom.
  - Oké, innen már nekem is megy. - szólalok meg. Kibújok a nadrágomból, majd magamra csavarom a törölközőt, amin ő jót nevet. - Én nem nevetnék, mert a végig megint elmegy az esélyed. - nézek a szemébe. 
  - Bocs. - motyogja, majd kimegy, hogy ott folytassa nem pedig előttem, mire én csak a szemem forgatom.
  A tükör felé fordítom a fejem, majd jó alaposan szemügyre veszem magam. Rettenetesen nézek ki, de ez most nem igazán érdekel. Elmondtam neki, mindent elmondtam neki. Képes voltam rá. Azt hittem, hogy nem fogok tudni róla beszélni, de tévedtem. Éppenséggel egy olyan embernek mondtam el, akiben nem bíztam meg. Nem azt mondom, hogy most megbízom, de az a két hét, amit együtt töltöttünk úgy, hogy egy párt alkotunk csodás volt. Igaz eltitkolt előlem egy nagyon fontos dolgot, amiért most is mérges vagyok, de látom rajta az őszinteséget, ami meglep, de nagyon tetszik is egyben. Képes leszek még egy utolsó esélyt adni neki, mert én magam is így akarom. Lehet megbánom, de ha meg sem próbálom akkor csak veszíthetek. 
  A hajamra is tekerek egy törölközőt, majd kimegyek a szobába, ahol Harry már egy száraz boxert visel. Én pedig elpirulva megyek a bőröndömhöz, majd veszek ki belőle néhány dolgot, amivel visszamegyek majd gyorsan magamra kapom őket. A hajam megfésülöm, majd leöblítem az arcom és visszamegyek hozzá.
  - Jól vagy? - kérdi az ágyról felnézve. 
  - Igen, jól vagyok. - motyogom.
  - Gyere ide. - nyújtja felém a kezét, amit én egy kis habozás után elfogadok, majd pár másodperc múlva érintkezek a meleg bőrével. - Köszönöm, hogy megbíztál bennem. - nyomott egy puszit a nyakamra. - Köszönöm, hogy adtál még egy esélyt. - felnyögök a csókjaira, mire ő elégedetten felkuncog. - Imádom ezt a hangot. - suttogja. 
  - Én meg utálom, hogy ezt váltod ki belőlem. - motyogom. - Nem akartam újra szerelmes lenni, bár még nem is vagyok az, de közeledem és az rám nézve nem jó.
  - Nem foglak megbántani. - néz a szemembe. - Nem foglak átverni, mint az a barom, szóval ne hasonlíts vele össze kérlek. 
  - Rendben, megpróbálom elhinni, hogy nem ez a célod. - mosolygok rá, amit ő egy apró puszival a számra jutalmaz.